MCC Budapest Summit: Az információk tömege nem egyenlő a tudással

Az oktatástechnológia lehetőségeiről és veszélyeiről beszélgettek a nemzetközi konferencia résztvevői.

Nagy hibát vét, aki mesterséges intelligenciával íratja a házidolgozatát, miközben a gyermeki rácsodálkozás a legjobb tanulási eszköz, mondja Catherine L'Ecuyer, aki szerint meg kell tanulni elviselni a csendet.
Dr. Catherine L'Ecuyer Madridban élő kanadai kutató és neveléstudományi szakértő a technológia és a társadalom kihívásait feltáró MCC Summiton adott elő; ennek apropóján kérdeztük arról, mit is művel gyerekeinkkel a túlzott képernyőhasználat, a villámgyors jelenetváltások a nekik szánt filmekben, és általában az, hogy nem hagyják őket a szó hagyományos értelmében felnevelkedni ebben a zajjal teli világban.
***
Gyakran hangsúlyozza „rácsodálkozás”* szerepét a tanulásban. Mit ért „rácsodálkozás” alatt, és miért tartja ezt alapvetőnek a gyermekkori nevelésben?
Aquinói Szent Tamás a rácsodálkozást úgy határozta meg, mint „a megismerés vágyát”, Arisztotelész pedig azt mondta: „Minden ember természeténél fogva tudni akar.” A rácsodálkozás egy velünk született képesség – a gyerekek ezzel jönnek a világra. A tanulás iránti érdeklődés belülről fakad.
Ma már kutatások is igazolják, hogy a gyerekek folyamatos külső ingerbombázása nem teszi őket okosabbá – sőt, az utóbbi évtizedben egyre több tanulmány mutatja ki, hogy a túlingerlés tanulási nehézségekhez vezet.
Sok fiatal szülő elbizonytalanodik a sok, egymásnak ellentmondó tanácstól. Ha csak egyetlen elvet adhatna útravalóul, mi lenne az?
Egy tanácsot adnék: ne hallgassanak a nevelési tanácsadás iparára. Ma egyre inkább ennek az iparágnak és az előre csomagolt „módszereknek” a rabjai vagyunk, amelyek a hogyanra kínálnak gyors válaszokat, de teljesen figyelmen kívül hagyják a miértet és a célokat.
A szülők ne keressenek „gyors megoldásokat.”
Egyrészt, mert ne higgyük el, hogy a nevelés könnyű. Másrészt, mert nincs olyan módszer, ami minden gyerekre és minden családi helyzetre egyformán működik. Minden család, minden gyerek egy külön világ. Ahhoz, hogy valódi válaszokat adjunk a szülők kérdéseire, először is ismernünk kell a gyermeket.
Ma szinte félünk az unalomtól és a csendtől. Mi a szerepük ezeknek a gyerekek érzelmi és kognitív fejlődésében?
A túl sok inger, az állandó zaj elfojtja a rácsodálkozást. A gyerekek – később a kamaszok is – egyre kevésbé tudnak elmélyülni a tanultakban, figyelni, befogadni, meghallani másokat, szemkontaktust tartani, végiggondolni a tetteik következményeit, mérlegelni, elcsendesedni, értelmet keresni. Ha ezt a káros állapotot vissza akarjuk fordítani, előbb újra meg kell tanulniuk elviselni a csendet.
Gyakran bírálja a gyerekek képernyőhasználatát. Milyen hosszú távú kockázatai vannak a túl korai digitális jelenlétnek?
Egy észak-amerikai kutatásban 59 olyan DVD-t elemeztek, amelyeket három év alatti gyerekeknek készítettek. Átlagosan 7,5 gyors jelenetváltást tartalmaztak percenként – ez teljesen idegen a valóságos világtól, amit a gyerekek megtapasztalnak. Nem csoda, ha a gyerekek unatkoznak, türelmetlenek vagy idegesek, amikor a való világ „lassabb üzemmódjára” kapcsolunk.
Ma már ez az arány még magasabb, és közben az ADHD (figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar) is egyre gyakoribb.
Neves amerikai gyermekorvosok ezért kezdték el használni a „Primum non nocere” – „Elsősorban ne árts!” – elvét a képernyőhasználat kapcsán, hogy felhívják a tudományos világ figyelmét arra, mennyire fontos visszatartani a kicsiket a digitális eszközöktől.
Létezik „egészséges” képernyőidő a kicsiknél, vagy teljesen el kell kerülni? Ha mégis van elfogadható mérték, hogyan lehet úgy használni a technológiát, hogy ne veszélyeztesse a fejlődésüket – és ne zárja ki őket a jövő lehetőségeiből?
Nem, nem létezik egészséges képernyőidő kisgyermekkorban. A Kanadai Gyermekgyógyászati Társaság már 2017-ben kijelentette, hogy „nincs tudományos bizonyíték a médiatartalmak hasznára csecsemők és totyogók esetében, de vannak ismert fejlődési kockázatok”. Azt is megállapították, hogy „az óvodások élő, közvetlen és szeretetteljes kapcsolatokban tanulnak a legjobban.” Összefoglalva:
a két év alatti gyerekeknél teljes képernyőtilalmat javasolnak, és 2–5 éves kor között is legfeljebb napi egy órát.
A korai életévekben a technológia soha nem semleges – mindig beavatkozik az idegrendszeri fejlődésbe.
Ön szerint hogyan lehet fejleszteni a figyelemre való képességünket, egy olyan világban, amely tele van zajjal és elvonja a figyelmünket?
A figyelem egy aktív, nyitott hozzáállás a valósághoz. Ez nem azonos azzal a lebilincselő állapottal, amit a gyors, erős ingerek váltanak ki, és amibe ma sok gyerek kerül. A gyerekek egyre inkább ezekhez az ingerekhez kötődnek, és így egyre kevésbé képesek valóban figyelni. Ennek oka az is, hogy érzékszerveik elidegenedtek a valóságtól.
Ön szerint a mai iskolarendszer – főleg a nyugati világban – támogatja vagy inkább elnyomja a gyerekek természetes kíváncsiságát?
Óvodáskorig, körülbelül hatéves korig a gyerekek még nem képesek elvont gondolkodásra – az érzékszervi és személyes tapasztalatokon keresztül tanulnak. Nekik a valósággal való kapcsolat a kulcs. Ma sok gyerek már a korai éveiben is egy kétdimenziós világba „szorul”, miközben
még azt sem tudja feldolgozni, hogyan feleltethető meg a 2D a valódi, háromdimenziós világnak.
Hol látja a legnagyobb szakadékot a nevelés elmélete és gyakorlata között?
Ott, ahol az „evidence-based”, vagyis tudományosan megalapozott nevelésről beszélünk. Sok gyakorlat nem áll szilárd bizonyítékokon. De elmélet és gyakorlat között elvileg nem lehet ellentmondás – ha mégis van, akkor valamelyik hibás. Az igazság nem lehet ellentmondásban önmagával. Az elmélet valójában a gyakorlat elvont leképezése.
Hogyan változott a szülői hozzáállás az elmúlt generációban – például önállóság, védelem vagy ingerek terén?
„Negyvenéves vagyok, és még mindig hallgatok a szüleimre, de a gyerekeim rám már nem” – panaszkodott egy anya, miközben gyerekei minden kívánságát teljesíti. Mi történt, hogy életünket áldozzuk fel a gyerekeink szórakoztatására és extra kívánságaira?
A szeszélyek kielégítése nem egyenlő az alapvető szükségletek kielégítésével. Egy józan szülő látja a különbséget.
Vannak például szülők, akik offline túlóvják a gyerekeiket, de online magukra hagyják őket.
Mit gondol a mesterséges intelligencia használatáról gyerekek és tinédzserek körében? Engem személy szerint elrémített, és nem csak az iskolai vonatkozásaiban, mint a puskázás vagy a házi feladat elbliccelése, hanem például egyszer két kamaszt hallottam beszélgetni a villamoson arról, hogyan programozzák a ChatGPT-t csajozós dumákra, vagy érvelésre a szüleik ellen. Megdöbbentő volt.
Az AI csodálatos eszköz lehet egy művelt ember kezében. De ha a gyerek a ChatGPT-t használja a feladatok megoldására, vagy a viselkedését „kiszervezi” neki, sosem válik művelt emberré. Maria Montessori mondta: „Amit a gyerek képes egyedül megcsinálni, azt ne csináljuk meg helyette.” A nevelés nem valami külső ráhatás – hanem belső átalakulás. Ha a gyerek a tanulást az AI-ra bízza, nem változik meg belül.
Az a pedagógus, aki ezt megengedi, valójában nem érti, mi is a nevelés célja.
***
*nehezen fordítható a szerző „wonder” szava ebben a kontextusban, de talán leginkább ez adja vissza – „a rácsodálkozás, ami a gyermek veleszületett, belső vágya a tanulásra, ami a valóságra vár, hogy felébredhessen. A rácsodálkozás a valóságalapú tudat, tehát a tanulás eredete. A rácsodálkozás metafizikai szinten jelentkező hatóköre nagyobb, mint a kíváncsiságé” – írja; Aquinói Szent Tamás műveiből az admiratio szónak megfelelő szöveghelyet idézi, és spanyol fordításában is az asombro szót használja könyve címében. Akinek jobb ötlete van, írja meg kommentben!
Ezt is ajánljuk a témában
Az oktatástechnológia lehetőségeiről és veszélyeiről beszélgettek a nemzetközi konferencia résztvevői.
Nyitóképen Catherine L'Ecuyer az MCC SUmmot-on ad elő. Forrás: MCC.